2017. május 22., hétfő

Egy kis kert kócos részletei / Auch ein kleiner Garten kann schöne Details anbieten

Ma készítettem néhány képet  kertem kedvenc részeiről. Egy olyan kis kert, mint az enyém is izgalmassá tehető jó tervezéssel. Nálam a feladat duplán nehéz volt, mert északi fekvésű kertről lévén szó, nem süt be a nap. Nyáron este 6 után pár percre bekukkant, ez minden. Szerencsére elég sok árnyéktűrő növény kapható a  kertészetekben. Ezek is gyönyörűek, csak ők a levelükkel díszítenek. Sok évvel ezelőtt vadszőlőt ültettem a keritések mellé. Mára szépen benőtt mindent, ez is zöldít. Nem állítom, hogy nem hiányzik a virág. A nyári virágok: rózsa, bazsarózsa, szegfű és társaik. Sok pénzem bánta a kisérletezést. Az idén fehér muskátlikat ültettem a virágtartókba, izgatottan várom, meddig tartanak ki a mostoha fényviszonyok mellett. Volt már blogposztom néhány éve a kertemről, akkor is a "kócos" stílus jegyében. A leylandik azonban akkorára nőttek, gyakorlatilag teljesen benőtték / kinőtték a teret, úgyhogy meg kellett válni tőlük. A jelenlegi növényállomány alacsony-középmagas és bármennyire is fáj, visszavágom, amit kell. Az irány továbbra is a kócos, kicsit elvadult kert, lehetőleg kevés örökzölddel. Törekszem a kiegyensúlyozottságra és a formai változatosságra. Problémám csak a fűvel van, az nem szép. Jó lenne kiváltani valamivel, de igazából nekem csak a kavics tetszik, azt meg nem lehet tisztán tartani. Egy idő után felgyomosodik, hiába van alatta fólia. Kertem nemcsak nekem kedves látvány, a madarak is imádják. A madárfürdető nagy vonzerő. Naponta fel kell töltenem friss vízzel, mert "elfürdik". Ha nincs víz, megjelenik a teraszom előtt a házi rigóm és fel-alá sétál. Így jelez. Erről tudom, hogy vinni kell a vizet:-)



Heute habe ich wieder mal ein paar Fotos im Garten geschossen. Auch ein so kleiner und nördlich gelegener Garten, wie meiner, kann schöne Details haben - man braucht nur gute Planung. Es gibt so viele schöne Schattenpflanzen, die zieren mit ihren Blättern, statt der Blüte.Ich mag die etwas verwilderte Richtung und möglichst wenig Immergrüne. Letztere machen einen Garten eher künstlich. Ich benutze nur Taxus baccata, die sind sehr pflegeleicht, wachsen langsam und sind nicht so auffällig. Probleme habe ich in meinem Schattengarten nur mit dem Gras. Das sieht echt nicht gut aus. Düngen will ich nicht. Ich möchte es gerne ersetzen, aber mir gefällt nur Kies, was wiederum nicht sauberhalten werden kann. Mein Garten ist auch für die Vögel lieb, dank des Vogelbades. Das Wasser muss jeden Tag frisch aufgefüllt werden, denn es wird "weggeplanscht". Sollte ich das vergessen, werde ich sofort von meinem Hausamsel daran erinnert: es spaziert vor der Glastür auf und ab, bis ich mit dem Wasser erscheine:-) So gesehen ist ein kleiner Garten doch besser, denn durch die Glasfront meines Wohnzimmers kann ich jedes, noch so kleines  Geschehen im Garten miterleben.






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése