Az asztal

Az idő repül vagy vánszorog, de elhozza, mit várva vártál....

Kicsit messzebbről kell kezdenem, mert nem csak az asztal gyönyörű, hanem a története is. Amikor a skandináv vidéki ház stílus mellett döntöttem, (bár, hogy lehet döntésnek nevezni egy villámcsapásszerű szerelmet?!), akkor a dolgok végeláthatatlan láncolatát indítottam el. Először is el kellett adnom minden meglévő bútoromat. A Jófogáson hirdettem és jó áron, viszonylag hamar elkeltek. (Hirdetni is tudni kell, szívesen írok erről is, ha lesz rá igény, érdeklődés.) Tudtam, mit akarok: az új bútorokat nagyon régiekkel kombinálni. A kanapé és a fotel egyértelműen fehér Ektorp az Ikeából, de az étkező asztalt és a tálaló szekrényt egy százéves ház mélyéről szerettem volna megtalálni. Évekig kutattam egy vadászkutya izgalmával az interneten, de semmi. Hozzáteszem, mindenben teljesen magamra vagyok utalva, se férj, se apa, se autó, semmi segítség, hogy bejárhattuk volna az országot. Hallottam, hogy vannak nagy régiség depók pl. a déli határnál, meg Miskolc környékén és ki tudja még hol, de lejutni sem volt esélyem, nem hogy bútort felszállítani. Így maradt az internet és a vágyakozás. 

2012 júliusában, a teljes letargia közepén, születésnapom tájékán, este 11-kor csöngettek. Egy baráti házaspár állt a kapuban. Azt hittem, valami baj történt. Jöjjek ki, mondták, szeretnének mutatni valamit. Egy furgonhoz vezettek. Már ezen is csodálkoztam, hogyhogy furgon?  Az utcán vaksötét, az egész annyira szürreális volt. Kinyitották a furgon ajtaját, bevilágítottak egy zseblámpával: és ott volt „Ő”, piros szalaggal átkötve(!), négy éve álmaim tárgya, a minden részletében megálmodott, a TÖKÉLETES. Barátaim szeretetének gyönyörű megnyilvánulása. Gyerekem születése óta nem éreztem ekkora örömöt.  Sírtam, nevettem, kiabáltam, ugráltam, felébresztettem a környéket szerintem.

Az asztal attól kezdve már sokkal többet jelent egy bútordarabnál. Egészen más dimenzióba került. Visszaadta a hitet valamiben, amiről azt gondoltam, végleg elveszett. 
Köszönöm nektek W. Tibor és Csilla !

Én tehát egészen mást látok, ha erre az asztalra ránézek, mint ti, vagy bárki más.

Így nézett ki az asztalom, amikor megkaptam:

                                                     

Első lépésben alaposan lesikáltam. És voilà:

Ha nincs a ragacsos valami a lábain, már így is szobakész lehetett volna. Sőt! Igazán így szerettem volna. Sajnos a ragacsos bevonatot semmivel nem tudtam eltüntetni, neki kellett állni a festék leégetésének. Erre ma már hajszárító méretű és súlyú kütyük vannak, nem úgy, mint 40 éve, amikor a „szakmát” kezdtem. (Brrrr) Azért ez sem volt semmi.

                                                         

Innentől smirglivel és csiszológéppel folytattam. Jött az alapozás, majd zománcozás (Tikkurilla vizesbázisú festéket használtam, nem kockáztatok, a legjobbat akarom.) Majd a kész asztalt visszacsiszoltam, koptattam és a végeredmény egy gyönyörű vintage bútordarab lett!

Íme:                                   

                                                       

                                                             

Utóirat:

Néhány hónap múlva praktikussági okokból lefűrészeltem a kereszttartókat, mert nem lehetett betolni a székeket az asztal alá. Apropó székek: maradtak a modern székek, nem fogom lecserélni őket, mert kell ez a kontraszt! Kiemeli az asztal régiségét.

                                                   

Végezetül bemutatom hűséges segítőtársaimat: