És akkor elővettem a varrógépet / Und dann habe ich die Nähmaschine geholt...

És akkor elővettem a varrógépet, mert az abrosz kiment a divatból

Und dann habe ich die Nähmaschine geholt, weil die Tischdecken  passé sind

Aki követi itteni tevékenységemet, már megszokhatta, hogy a kezem összenőtt a festőecsettel. Ahogy mások jó gazdasszony módjára feltöltik a spejzukat alapvető élelmiszerekkel, úgy van nálam is a tárolóban alapvetően mindig fehér festék, fagitt, smirgli, ecset.

Biztos, ami biztos. A hűtőm többnyire üres, de festékben nem ismerek tréfát.

A mai poszt tárgya mégsem (csak) a festés. Elővettem ugyanis a varrógépet! Új tányéralátéteket akartam varrni és megláttam egy nekem nagyon tetsző anyagot, lényegében konyharuha, de folyóméterben. Ezekből varrtam 3 db alátétet az asztalra. Vékony flanellal béleltem. Nem tudom, észrevettétek-e, de az abrosszal való terítés, ünnepi alkalmaktól eltekintve, kiment a divatból. Tányéralátétekkel helyettesítik, vagy, a skandináv országokban leginkább semmivel. Kicsit ellentmondásosan viszonyulok a jelenséghez, mert sok, gyönyörű, régi abroszom van. Másrészt izgalmasabb, változatosabb és egyszerűbb az alátétek használata.

Ezúttal egy inkább semleges alátétet akartam, mintásból van elég. Ez a piros csíkos vászon remekül illik a 100 éves asztalomhoz. Az alátéttel egy időben álmodtam meg a fehér fa vágódeszkákat is. Régimódi, vastag fa vágódeszkákat találtam a Pepco-ban. Kétszer áthúztam őket Harzo alapozóval és voila! Majd jön késöbb a wax és a koptatás, de ma mindenképp posztolni akartam. Inspiráció ok, de lopás nem! Ezért fontosnak tartom megjegyezni, hogy

a fehér vágódeszka ötlete egyik kedvenc német blogomból jött: Waldstrumpf a neve. Igaz, Manu, a blog írója, maga vágta ki fűrésszel a vágódeszkákat. Háát,én biztosan nem tudtam volna ilyen egyformára kivágni őket, meg aztán egy one –man- háztartásnak nem alapvető felszerelése a körfűrész, szóval én inkább megvettem a deszkákat. Hogy enni fogunk-e rajta? Na, azt nem hiszem:-), szalonnát biztosan nem. De hát a lényeg úgysem az evés, hanem a tálalás – itt Hemfemininéknél mindenképpen:-)

Wer meinem Blog hier und auf dem Facebook folgt, weiß, dass meine Hände mit dem Pinsel zusammengewachsen sind. Während gute Hausfrauen sich dafür sorgen, dass ihre Vorräte in der Speisekammer immer aufgeladen sind, so gibt es bei mir in der Rümpelkammer immer weiße Farbe, Pinsel & co. Sicher ist sicher. Mein Kühlschrank ist meistens leer, aber wenn es um die weiße Farbe geht, da erlaube ich mir keine Trägheiten.!

Heute geht es aber doch nicht (ganz) um das Streichen und Malen, sondern ums Nähen. Ich wollte schon lange weiße Tischsets haben, und nun habe ich den entsprechenden Stoff gefunden. Etwas vintage Charakter hat das Leinen schon. Ich habe es als  Meterware gefunden und drei Sets genäht. Das war aber nur die halbe Arbeit. Ich habe mich nämlich im Blog von Waldstrumpf ( ist einer meiner Lieblingsbloggen) in die weißen Holzplatten / Schneidebretter verliebt. Da sich aber in einem one.man-Haushalt nur ganz selten Kreissägen auffinden lassen, habe ich die Schneidebretter gekauft. Schön waren sie jedoch. Mit weißem Kreidefarbe schnell bearbeitet, (Wachs kommt erst später) und fertig ist die Manu inspirierte Tafel :-)

Ob wir je darauf essen werden? Na, Speck sicherlich nicht:-) Die Betonung liegt sowieso nicht darauf, was, sondern WIE gegessen wird- jedenfalls bei Hemfeminin:-)